fejlec_1_960x271.jpg

KÁLVIN JÁNOS VEGYESKAR

A reformáció jubileumi évében egy az 1538. évből származó Luther idézet álljon itt:

„Én, dr. Martinus Luther, Istentől és az Atyától és a mi urunk Jézus Krisztustól kegyelmet és békét kérek azoknak, akik a zene szabad művészetét kedvelik. Egész szívemből dicsérem és magasztalom a zene szabad művészetét, Istennek azt a szép és pompás adományát (...), mert semmi sem tudja jobban felvidítani a bánatosokat, és elszomorítani az örvendezőket, bátorítani a kétségbeesetteket, lecsendesíteni és megfékezni a fennhéjázókat, csökkenteni az irigységet és a gyűlöletet, - mint a muzsika.(...) a szent Atyák és próféták nem hiába fejezték ki dallal és hárfazenével Isten szavát. (...) az összes teremtmények közül csak az embernek adatott meg a hang és a beszéd, hogy Istent énekkel és egyben szóval is dicsérje, hogy csengő, világos prédikációval és magasztalással szóljon Isten jóságáról és kegyelméről, és így a szép szó és a kedves csengő hang egyszerre legyen hallható”.

Luther Márton gondolataival egyetértve, Isten iránti hálával a szívünkben tekintünk vissza az immár 5 éve fennálló és gyülekezetünkben szolgáló énekkarunk történetére. Kórusunk 2012 őszén alakult, az év októberétől rendszeresen kedd esténként találkoznak a tagok a próbákon. A kezdeti 13 fős kis csapat ma már 25-30 közti létszámot számlál.

Fő szolgálati területünk a gyülekezet alkalmai, ünnepei, emellett részt veszünk az egyesített protestáns kórus szolgálataiban is. Felléptünk már a város által szervezett adventi esték sorozatban a debreceni főtéren, szerepeltünk kórustalálkozón, és élő rádiós istentiszteleten is.

Meghívást kaptunk 2015-ben a partiumi Magyarkécre, 2017-ben pedig a felvidéki Kiskövesdre. Az énekkar repertoárját egyházi, három-négyszólamú vegyeskari művek alkotják.

Közösségépítés szempontjából is nagy szerepe van ennek a kis élő magnak, hisz a nagyobb egység részeként lüktető kis egység összetartó, befogadó közösséggé kovácsolódott. Tagjai segítik, számon tartják egymást. A munkás évad után mindenki örömmel várja a nyári szünet előtti közös főzést, ahol a családtagokkal együtt - immár hagyományt teremtve - jó hangulatú együttléttel zárjuk az évet.

Nemrégiben az egyházközség iratai között előkerült régi kották és emlékek között egy „Kálvin János Vegyeskar” feliratú pecsét is megtalálható volt. Ez adta az ötletet Nagy Gábor lelkipásztornak, hogy az elődök munkájának folytatásaként, ezt a nevet vegye fel kórusunk. Ezt a gondolatot támogatta az énekkar vezetője, Bereczk Ágnes is, így ünnepélyes keretek között 2017. november 29-én énekkarunk felvette a KÁLVIN JÁNOS VEGYESKAR nevet. Erre az alkalomra egységes feliratú nyakkendők és sálak készültek, melyet a tagok egyesével átvettek Deák Gábor gondnoktól.

Ezen az ünnepi alkalmon két blokkban csendültek fel zenei művek. Az első blokkban a 81.zsoltár szólalt meg Claude Goudimel francia zeneszerző feldolgozásában, majd Beharka Pál 20. századi baptista szerző műve hangzott el. A második blokkban 3 mű követte egymást:

Szokolay Sándor: Áldjuk Isten nagy kegyelmét; Roland Forsberg: Az élet nékem Krisztus; és befejezésül Gárdonyi Zoltánnak a 196.dícséret dallamára írt műve: Mondjatok dicséretet.

Vezényelt Bereczk Ágnes, zongorán kísért Sárosi Dániel orgonaművész. Oboán közreműködött Szénási Klaudia.

Alkalmak

Heti rendszeres alkalmak:

Vasárnap
09:30-09:55 Imaközösség
10:00 Istentisztelet
10:00 Gyermek istentisztelet
12:00-13:00 Konfirmáció felkészítő gyermekeknek
17:00 Istentisztelet - Református Gyülekezeti ház

Kedd
18:00 Néptáncpróba

Szerda
18:00-19:00 Énekkari próba

Csütörtök
17:00-18:30 Felnőtt bibliaóra - Református Gyülekezeti ház

Péntek
18:00 Ifjúsági bibliaóra


 
Havi rendszeres alkalmak:

Minden hónap első szerdáján
18:00-19:30 Presbiteri bibliaóra

Minden hónap első szombatján
10:00-13:00 Gyermekklub

Minden hónap harmadik péntekén
16:00-17:30 Nőszövetségi alkalom

 

Napi Ige

„De ha a pap pénzen vásárol meg /.../ tulajdonául”

3Móz 22,1–16
Tovább


Alapítványunk

Elkészült alapítványunk új honlapja.

Könyvtár

Elkészült könyvtárunk katalógusa. A könyvek kategorizálása folyamatban van.

Elérhetőségek

Cím: 4034 Debrecen, Komáromi Csipkés György tér 5.

Telefon: 52/ 787-134

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hivatali idő: Keddtől- Péntekig de. 9.00-tól 12.00-ig.

 43. Főnix cserkészcsapat
43. Főnix cserkészcsapat

Középkori templomok útja