temppsd.jpg

Aktuális programok

március 21. csütörtök 18:00 Felnőtt Bibliaóra

március 22. péntek 18:00 30+ bibliaóra

NAGY GÁBOR
Teremtés és szabad akarat

A teremtést bemutató leírások

Az Ószövetségben két olyan nagyobb szövegrész található, amely a teremtésről közvetlen teológiai kijelentéseket tartalmaz: az egyik a Papi (Gen 1,1-2,4a), a másik pedig a Jahvista teremtéstörténet (Gen 2,4b-25). A két beszámolóban egymástól merőben eltérő gondolkodási sémákra figyelhetünk fel.

A Jahvista teremtéstörténet kultúrtörténeti szempontból a szárazföldi kultúrkörből származik. Ugyanis míg a Gen 1-ben a teremtés a víz visszavonulása következtében válik káoszból kozmosszá, addig a Jahvista elbeszélés szerint az ősállapot víztől érintetlen pusztaság, amit Isten jókedvéből megöntöz, és így oázissá, művelésre alkalmas földdé változtatja azt. Továbbá különbség figyelhető meg a tekintetben is, hogy a Jahvista leírás sokkal kisebb területet vesz számításba: még nem is a „földről”, hanem az ember egészen közvetlen környezetéről beszél: kertről, folyóról, fákról, állatokról. Írói nézőpontja sokkal antropocentrikusabb, mint a Papié, elbeszélése mindamellett mégis jelentős kiegészítése és folytatása a Papi irat beszámolójának, hiszen olyan kérdéseket érint, amelyekről a Papi irat nem ejt szót. Arra vonatkozólag, hogy az ember hogyan viszonyul a kerthez, az állatokhoz és a másik nemhez, a Jahvista jóval többet mond el, mint amennyit a Papi közöl. 

 

A két beszámoló viszont megegyezik abból a szempontból, hogy mindkettő az ember, vagyis a férfi és a nő teremtésében teljesedik ki. Az egész világ kizárólag az emberre, mint Jahve legfőbb teremtményére irányul, hiszen az Gen 2,4b kk. vég-és csúcspontja is a férfi és nő kettősségében megjelenő teljes ember teremtése.

Az ember teremtése

A Teremtés könyve 2. és 3. fejezetének központi témája maga az ember, ahol nem csupán ideális, hanem reális állapotában jelenik meg. A szerző a hit fényében az üdvtörténet mélyebb összefüggéseit keresi, mégpedig olyanformán, hogy visszanyúl a kezdetekhez és rávilágít arra, hogy az emberiség minek is köszöneti jelenlegi állapotát. A világ és az emberiség kezdetének megismerésére Izrael átélt üdvtörténeti megtapasztalásai nyújtanak számára biztos, szilárd alapot és kiindulási pontot.

Izrael alapvető meggyőződése az, hogy Isten jó, és az embert ajándékozó jóságából teremtette, üdvösségre hívta. Ennek a felismerését mutatja a Teremtés könyve 2. fejezetében található leírás az ember teremtéséről és kezdeti állapotáról. Izraelnek azonban van egy másik tapasztalata is, amely ellentmond annak, amiről a bibliai szerző a 2. fejezetben beszél. Nevezetesen az, hogy az ember fél Istentől, fenyegetőnek éli meg jelenlétét annak ellenére, hogy Isten szereti és üdvözíteni akarja őt. E mögött az húzódik meg, hogy Izrael folyamatosan megtapasztalta Isten ítéletét és büntetését, azt, hogy a bűnös embert felelősségre vonja. Az ember örök harcban áll a természettel és a szenvedéssel, ez pedig reménytelenséggel és kilátástalansággal tölti el őt.

Az ember szomorú tapasztalata a férfi és nő kapcsolatában jelentkező törés. Az asszony, akit Isten a férfi segítőtársának teremtett, nem társa, hanem szolgája. A két nem egymáshoz való viszonyát gyakran a harmónia helyett az ellenségeskedés jellemzi.

Az életadást, a születést, az emberi élet egyik legszebb pillanatát pedig félelem és fájdalom veszi körül. Az emberi élet legnagyobb csapása a halál. Az ószövetségi ember számára a halállal kapcsolatban nem a megsemmisülés jelentette az igazán nagy kérdést, hiszen hitt abban, hogy a halál után az ember élete továbbra is megmarad, és a halottak birodalmába, az alvilágba (seol) kerül. Számára a legnagyobb problémát a „seol” jelentette, ahol bizony nincs többé lehetőség az élő és üdvözítő Istennel való kapcsolatra, ahol nincs sem büntetés, sem áldás, hanem ott mindenkinek egyforma a sorsa. A „seol” az elfelejtettség állapota.

A Teremtés könyve szerint (2,25) az ember harmóniában élt önmagával. A mostani tapasztalat viszont azt mutatja, hogy az ember ellentétbe került önmagával, s kénytelen átélni azt a belső harcot, amelyet Pál apostol így fogalmaz meg: „nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok” (Róm 7,19). Az önös érdekek keresése, egyéni vágyai és földi érdekei szembeállítják az embert a lét, a jó és az érték objektív követelményeivel. Előbb-utóbb elkerülhetetlen összeütközésbe kerül Isten akaratával és az erkölcsi értékekkel. Képtelen lemondani mindarról, ami számára örömöt és sikert, élvezetet és megelégedést jelent. Sokszor felismeri törekvéseinek, vagy önös érdekeinek helytelen voltát, vágyódik egy teljesebb, igazabb életre, de nincs kellő ereje azt megvalósítani, ösztönös kívánságaival szembeszállni. Innen ered az ember szárnyaszegettségének keserű érzése.

Ezek az emberi megtapasztalások felélesztik a bibliai szerzőben azt a kérdést: „Vajon honnan származik mindez?” Válaszként pedig a bűnbeesés történetét mondja el, vagyis a hit fényében felismert igazságot adja tudtunkra. Az ember jelenlegi állapota a történelem kezdetén elkövetett bűn következménye.

A bűneset

A bűnbeesés történetének nincsenek párhuzamai az ókori Kelet irodalmi hagyományaiban sem. Az elbeszélésnek viszont vannak olyan elemei és motívumai, amelyek a mitológia köréhez tartozó szövegemlékekben is gyakran előfordulnak. Ilyen például a hathatatlanság utáni vágy, és ezzel összefüggésben a halhatatlanságot adó növény, amelyet egy kígyó lop el az embertől; vagy az élet étele, amit az ember nem fogyaszt el, s ezzel elveszíti a halhatatlanság lehetőségét. A kezdetben jónak és az üdvösségre méltónak teremtett ember nem pusztán saját gyengeségéből jutott el a jelenlegi rosszra hajló és bűnös állapotába, hanem bűnbeesésében szerepet játszott egy külső, Isten-és emberellenes rossz is. Először a fogság utáni idők bibliai hagyományában találkozunk a Sátánnal (görög: diabolosz), aki Isten előtti vádló és ócsárló (Zak 3,1-7; Jób 1,6-12; 2,1-7), majd Dávid kísértője (1Krón 21,1) szerepben tűnik fel, aki az ember legnagyobb ellensége.

Az ember feladata és Istentől kapott parancsa

A Teremtő kijelöli az ember feladatát a kertben: művelnie és őriznie kell azt. Ezáltal Isten a számára adományozott életteret egyúttal az ember gondjaira is bízza. Az ember élete ezzel a feladattal lesz teljes. A kert egy olyan föld, amely az ember munkájára szorul. De maga az ember is egy másik emberre szorul, társra van szüksége, akivel megoszthatja életét. Az Édenkert tehát nem a gyönyörök kertje, ahol az ember édes semmittevéssel tölti el napjait.

A megajándékozottságnak azonban feltétele is van: az embernek vállalnia kell Isten parancsát. Nem ehet „a jó és rossz tudásának a fájáról”, és ha megszegi az isteni parancsot, meg kell halnia. A parancs nem az ember megalázását, hanem kitüntetett helyét jelöli ki az élőlények sorában. Döntési képessége, szabadsága van, választhat jó és rossz között, ragaszkodhat Istenhez, de el is utasíthatja akaratát. Ez azt jelenti, hogy az ember olyan élőlény, aki kezdettől fogva erkölcsi lény, aki a döntés erejével és szabadságával rendelkezik. Nem kerülheti el a választást a jó és rossz között. Vállalnia kell döntéseiért a felelősséget, amint ezt a bűnbeesés története is mutatja. Az ember ismerte Isten parancsát, előtte állt a választás lehetősége, és ismerte annak következményét is. A bibliai szerző tehát úgy látja, hogy az ember jelenlegi állapota a történelem kezdetén hozott tudatos döntés eredménye.

A jó és rossz ismerete

Mit jelent „ismerni a jót és a rosszat”? Először is tisztázandó, hogy mit nem jelent? Nem jelenti, hogy Isten parancsának megszegése tette volna az ember számára ismertté az erkölcsi jót és rosszat. Ezért alaptalan az a feltételezés, hogy az ember a bűnbeesés előtt valamiféle gyermeki tudatlanságban, vagy ártatlanságban élt. Az elbeszélésből világosan kiderül, hogy ismerte Isten parancsát, azaz, hogy „a jó” Isten akaratának követésével, „a rossz „pedig Isten akaratának elutasításával egyenlő. Az ember tehát kezdettől fogva erkölcsi lény, személyiségét a szabad akarat alapozza meg. Ismeri a jót és a rosszat, szabadsága van Istent elismerni, vagy akár el is fordulhat tőle. Sorsát irányíthatja a felismert jó szerint, vagy akár öncélúvá is válhat az élete.

Az „ismerni a jót és a rosszat” tehát azt jelenti: eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, mi üdvös és mi káros az ember számára. Ez egyedül és kizárólag Isten szuverén joga. A kísértés azt a teljes autonómiát ajánlja fel az embernek, hogy egyedül ő szabja meg tetteinek normáját, és ne egy rajta kívül álló hatalom határozza meg azt. A kísértés tehát a teljes szabadság felkínálásban mutatkozott meg.

A jó és rossz tudásának fája

Mit jelent a „jó és a rossz tudásának a fája”? Egyesek úgy vélik, hogy a tiltott gyümölcs a totális tudást jelenti, a korlátlan hatalmat biztosító legfőbb ismeretet, amelyet az isteni lény fenntart önmagának. Egy másik vélemény szerint elsősorban az „erkölcsi autonómiát”, a jóról és rosszról való önálló döntés képességét. Azt a felsőbbrendű tudást, ami a jó és a rossz fölé magasodik, s amely eldönti, hogy mi a jó és mi a rossz.

Az Úr megtartja saját magának a döntés jogát, hiszen egyedül Ő ismeri a jót és a rosszat. Az embernek pedig saját boldogsága érdekében el kell fogadnia az Istentől való szolgai függőség állapotát. A Mindenható árnyékában örömmel kell élnie a gyermeki függőséggel, elutasítva az önállóság tünékeny délibábját. Kálvin a következőt mondja: „Miért tiltotta el a Teremtő az embert a fától? Nem azért, mert Isten azt akarta, hogy ítélőképesség és tudatos cselekvés nélkül hányódjék – mint az állat -, hanem hogy ne kívánjon többet az illendőnél, s ne magát tartsa döntőbírónak a jó és a rossz megítélésében, lerázva Isten igáját és a saját értelmében bízva”.

A „jó és rossz tudásának fája” az Úr rendelkezései elleni lázadást jelképezi, valamint a függőség megsemmisítésére irányuló nevetséges törekvést, illetve az ember abbéli jogával való visszaélését, hogy önszántából tehet eleget Isten parancsolatainak.

Lázadás az Úr ellen

Egyértelműen ez a meghatározás illik az ember magatartásának leírására. Az első emberpár azzal, hogy evett a gyümölcsből, megszegte a tilalmat, semmibe vette Isten tekintélyét. Függetleníteni kívánta magát az Istentől. Magyarul: fellázadt. A kísértő által használt kifejezés szintén ezt az értelmezést erősíti meg: „olyanok lesztek, mint az Isten” (Gen 3,5). A kígyó azt a gyanút kelti, hogy Isten alantas féltékenységből tiltotta el az embert a fától, ahol is a Teremtővel való egyenlőség a tét. Az „első Ádám” úgy tekintett erre az egyenlőségre, „mint megszerzendő zsákmányra” (Fil 2,6).

Az Édenkertben egyébiránt semmi sem indokolja a lázadást. Nincs mentség a felbukkanására. Nem lehet rá magyarázat a képmásra teremtett lény szabadsága sem. Mivel a Teremtő teljes mértékben jónak alkotta az embert, semmi oka nem volt a rossz létrehozására. Kirkegaard szerint: „Minden magyarázatot alapjában tesz lehetetlenné, ha azt gondoljuk, hogy a szabadság a szabad választással (liberum arbitrium) kezdődik, és hogy ez egyaránt jelentheti a jó és rossz választását”.

A kígyó szerepe az ember választásában

A Gen 3,1-ben semmi nem utal arra, hogy a kígyó rosszindulatú, vagy démoni teremtmény volna, bár azért találunk erre utalást a Szentírásban (ld. Jel 12,9; 20,2). Úgy tűnik, maga az emberi is ártatlannak véli a kígyót. Nem fél tőle. Nem csodálkozik azon sem, hogy tud beszélni. Talán azért, mert a kertben lévő állatokról tudta, hogy képesek gondolkodni és beszélni is (vö. Jób 12,7-9). A kígyó kifejez valamit Isten teremtési rendjében. Lehetőséget kínál az embernek. Mégpedig annak a lehetőségét, hogy az Istennel való kapcsolata negatív fordulatot vegyen. A kígyó hozzásegíti az embert a fa által kínált lehetőségek megragadásához.

A „Csakugyan azt mondta Isten…” (Gen 3,1b) kezdetű mondat azt jelzi, hogy a kígyó az Isten szavában való kételkedésre buzdít. Ám ez a fordítás nem a lehető legpontosabb. A csábító szájából elhangzó ’af ki kifejezés nem kérdőszóként, hanem állító értelemben szerepel a mondatban. Itt tehát nem egy őszinte kérdéssel van dolgunk. Luther ezt írja: „Sem németül, sem latinul nem tudom jól visszaadni a hébert; az ’af ki úgy hangzik, mintha valaki a homlokát ráncolva, gúnyosan vigyorogva csúfolódna”.

A csábító a tilalmat óriásinak akarja láttatni. Úgy állítja be, mint valami elhordozhatatlan veszteséget. Nem annyira a Teremtő szavában, mint inkább az Ő jóságát illetően akar kételyt ébreszteni az emberben. Istent – aki maga a nagylelkűség – a fösvénység színeiben igyekszik lefesteni. Az Isten és az ember közötti rivalizálás hamis távlatát nyitja meg, azt az érzetet keltve az emberben, mintha nem volna szabad.

A kígyó áttételesen támadja Isten Igéjének igazságát. Hátsó gondolatokat tulajdonít neki, melyekről Isten mintha direkt módon hallgatna. A szövetség feltételéhez a „gyanú hermeneutikájával” közelít. Odáig merészkedik, hogy ellentmond az isteni beszédnek – „meghalni nem haltok meg” (Gen 3,4 szó szerinti fordítása). A szokatlan tagadási mód lehetővé teszi, hogy úgy értsék: „nem igazi halállal haltok meg”, ne féljetek a kellemetlen átmenettől. (A „mót ló támútú” helyett „ló mót támútú” áll – ’nem meghalni haltok meg’. Mindössze két helyen lehet még találkozni ezzel a szokatlan szórenddel: Ám 9,8; Zsolt 49,8).

A gyümölcs

A „tiltott tudást” a gyümölcs jelképezi. Mi a jelentősége ennek? Óriási! Arra emlékeztet, hogy az ember mindig a teremtmények fölött gyakorolja a hatalmát. Amikor arra az elhatározásra jut, hogy olyan lesz, mint az Isten, azaz „jó és rossz tudója”, csúfosan megbukik, mivel semmit sem tud teremteni. Nem függetlenedhet a Teremtő világától, csak a Tőle kapott javakból tud bármi újat is létrehozni. Így tehát mindig Isten kertjének valamely gyümölcse kísérti meg, amely csakugyan szép, kívánatos és hasznos. A rossz tehát nem az Isten teremtette jóban lakozik, hanem annak a rendnek az elvesztésében, amelyet Ő a világ javainak az élvezetére megszabott.

A bűn és annak következményei

A bibliai elbeszélés ezzel minden bűn lényegét megragadja. Az ember önmaga akarja meghatározni, mi számára a jó és mi a rossz, mi üdvös és mi káros. Önmagát Isten elé helyezi, inkább saját akaratát és egyéni vágyait választja Isten helyett. Amikor az ember a rosszat választja, sohasem úgy teszi, mint valami rosszat, hanem úgy, mint az önös érdekének legmegfelelőbb jót, valami viszonylagos értéket Isten helyett. Az első ember valódi bűne a határtalan önzés. Önmagát Isten elé helyezte, ami látható formát öltött a parancs megszegésében.

A bűn megrendítő következményét azonnal tapasztalnia kellett. Megszegték a parancsot, de nem lettek olyanok, mint az Isten, sőt helyzetük rosszabb lett, mint eredetileg volt. Felismerték, hogy mezítelenek, és kötényt készítettek maguknak.

Mit jelent a mezítelenség felismerése és annak takargatása? A szégyen hiánya az ember benső harmóniáját jelzi, a szégyen viszont az ember benső meghasonlottságának, a benső harmónia hiányának a jele. Többé nem ura vágyainak és kívánságainak. Azok adott esetben hevesen jelentkeznek, akár akarja, akár nem, és nem tud tökéletesen uralkodni felettük.

A mai ember számára a mezítelenség és a szégyenkezés elsősorban a nemi kívánsággal, a bibliai hagyományban azonban a megaláztatással, a megvetéssel (lásd Nóé esete részegségében Gen 9,21; Dávid tánca alkalmával a frigyláda előtt 2Sám 6,20), és a kiszolgáltatottsággal áll összefüggésben. Ezért a bibliai szerző számára a mezítelenség és annak takargatása nem az ártatlanságot, vagy annak elvesztését, hanem a megvetettség, a másoknak való kiszolgáltatottság állapotát, s az ellene való védekezést idézi meg.

A fügefalevelekből készített kötény azt jelenti, hogy a bűn következtében az ember harcban áll környezetével, és mintegy a ruhával védekezik ellene. E magyarázat alapján a bűn első következménye az, hogy az Istennel szembekerült embernek még a világhoz való viszonya is megváltozott.

„A jó és a rossz tudásának fája” sehol máshol nem található a Szentírásban. Igaz ugyan, hogy nem akármilyen fáról van szó, hiszen ez a tiltott fa (Gen 2,17), mégis különösebb magyarázat nem fűződik hozzá. Azt gondolom, egyetérthetünk azzal, hogy ennek a történetnek tulajdonképpen az a célja, hogy megértesse az olvasóval, hogy ott egyetlen fa van, mégpedig „a parancs fája”.

Szabad akarat

A legizgalmasabb kérdés azonban mégiscsak így hangzik: „Az embernek vajon volt-e bármiféle választási lehetősége?” A korlát felállítása egyértelműen azt mutatja, hogy igen, és ennek értelmében a szabadság ajándékával is rendelkezett. Ha nem lettek volna korlátok, akkor választása sem lett volna, illetve szabad embernek sem lehetett volna nevezni. De Isten megengedte az ember számára, hogy döntsön: „Akarja-e az Istennel való kapcsolatot, avagy nem?” 

Mi szükséges ahhoz, hogy az ember igazán élvezni tudja az életet? Valami más, valami több, amit később el is mond a történet, de az nem „a jó és a rossz ismerete”. Hanem egy társ, akiről maga Isten gondoskodik. Ezzel is kifejezésre juttatva, hogy mennyire szereti és gondját viseli az embernek.

A Jahvista irat sehol nem beszél arról, hogy ha az ember úgy döntene, hogy eszik a tiltott fa gyümölcséből, akkor olyan tudásra tesz szert, amire feltétlenül szüksége van. A kérdés tehát mindösszesen annyi: „Elfogadjuk-e azt, amit Isten kijelentett, és elutasítjuk-e azt, amire Isten nemet mondott? Ez minden! – erre kell válaszolni. Ez mégis nagyon súlyos korlátnak tűnik!

Paul Ricoeur szerint: „Mi már azt sem tudjuk, hogy mi az a korlát, amely nem elnyom, hanem megőrzi a szabadságot és igazodik a szabadsághoz. Mi csak azt a korlátot ismerjük, amely kényszer”. Nehéz elfogadni az igazságot, hogy Isten a korlátok felállításával teremti meg az ember szabadságát.

Kelt.: Debrecen, 2019. február 14.

Alkalmak

Heti rendszeres alkalmak:

Vasárnap
9:30 Imaközösség
10:00 Istentisztelet
10:00 Gyermek istentisztelet
11:45-13:00 Konfirmáció felkészítő
17:00 Istentisztelet

Kedd
17:00-19:00 Ping-pong szakkör
17:30-18:30 Énekkari próba
19:00-20:15 Felnőtt konfirmáció felkészítő

Csütörtök
17:00-18:30 Felnőtt bibliaóra

Péntek
17:00 Ifjúsági bibliaóra
17:00-19:00 Ping-pong szakkör
18:00-20:00 30+ bibliaóra

Szombat
10:00-11:00 Hittanóra
 
Havi rendszeres alkalmak:

Minden hónap első szerdáján
17:00-18:30 Presbiteri bibliaóra

Minden hónap utolsó péntekén
17:00-18:00 Kátémagyarázatos bibliaóra

Minden hónap első szombatján
10:00-13:00 Gyermekklub

Minden hónap utolsó szombatján
16:00-18:30 Keresztyén filmvetítés

 

Napi Ige

Jn 13,21–30

„Amit tenni akarsz, tedd meg hamar!”

Tovább

Elérhetőségek

Cím: 4034 Debrecen, Komáromi Csipkés György tér 5.

Telefon: 52/ 787-134

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hivatali idő: Keddtől- Péntekig de. 9.00-tól 12.00-ig.

A 2019. év Igéje

Károlyi a Bibliafordító

Középkori templomok útja